A HOLOKAUSZT ÉS RADNÓTI MIKLÓS HALÁLÁNAK 70. ÉVFORDULÓJÁRA

2014. november 10-t írunk. A helyszín a Zsidó mártírok emlékműve, Eötvös utca, Mohács. Délután 4 óra. Kezdetét veszi az „Emlékezzünk együtt… a holokauszt és Radnóti Miklós halálának 70. évfordulóján” című rendezvény, a Pécsi Magyar-Izraeli Baráti Társaság szervezésében  és a Miniszterelnökség támogatásában került megrendezésre. A rendezvény különös jelentőségű, hisz a munkaszolgálatos Radnóti Miklós utolsó útjának egyik állomása Mohács.  A rövid felvezetés után Schönberger András, a Pécsi Zsidó Hitközség főrabbija önti gondolatait szavakba. A főrabbi úr – akinek apja a bori munkatábor túlélője volt – Noé korával illetve Szodoma és Gomora példájával állította párhuzamba a vészkorszakot, kiemelve, hogy az a gonoszság, ami az előbbi eseményektől elválaszthatatlan, a mi időnkben is jelen van. Ugyanakkor fontos, hogy ennek ne engedjünk teret, mindezt úgy, hogy a múlt tanulságait megértjük, felfogva a felfoghatatlant. Schönberger András szavai után több hivatali, oktatási és civil szervezet is koszorút helyezett el az emlékműnél.

Még több ember gyűlt össze a Deák téri, Radnóti szobornál, ahol Antoni Andrea színművésznő a költő  'Himnusz a békéről" című versét adta elő. Kovács Mirella Mohács városának jegyzője is megtartotta ünnepi beszédét. Felszólalt Németh Tibor, a Hit Gyülekezete helyi közösségének képviseletében, méltatta Radnóti Miklós nagyságát. A költő életének utolsó napjaiban még ingeit is képes volt eladni, csak hogy füzeteket vehessen, hogy verseit feljegyezhesse. Németh történelmi tényekre hivatkozva elmondta, hogy bár magyar honfitársai kegyetlenkedtek, majd gyilkolták meg Radnótit, hazaszeretetén nem találtak fogást.

A rendezvény a szabadtéri helyszínek után a Kossuth Filmszínház impozáns termében folytatódott, ahol Kovácsné Bodor Erika alpolgármester asszony arra emlékeztetett, hogy a mohácsi zsidóság elengedhetetlen érdemeket szerzett a város ipari és kereskedelmi életében, építészetében és kultúrájában is komoly szerepet töltött be a közösség. Továbbá méltatta Klein Jenőt (későbbi nevén Mohácsi Jenő), a könyvtár névadóját. Két sokatmondó adat is elhangzott, miszerint a két gettóból 1944. július 28-ról 29-re virradó reggelre közel 600 mohácsi zsidót hurcoltak el, akik közül mindössze 13-an maradtak életben.

Herger Csabáné, a Pécsi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi kar docense lépett a színpadra. A docens asszony röviden bemutatta a 2009-ben alakult Pécsi Magyar-Izraeli Baráti Társaságot, amelynek céljai között szerepel a zsidó nép, illetve a magyar emberek közti kapcsolat elmélyítése és a közös zsidó-keresztény örökség ápolása. Üzenetét a jogegyenlőség történeti fejlődésének szakaszai köré fűzte, aminek során elmondta, hogy az emberi méltóság, mint zsidó-keresztény érték a teremtéssel kezdődött, azzal hogy Isten saját képére formálta az embert. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez a társadalmakban a történelem során csupán elméleti tételként létezett és csak a természetjogi gondolkodók munkássága eredményeként lett gyakorlatba ültetve.

A docens asszonyt Izrael állam magyarországi nagykövet helyettese, Hagai  Mei-Zahav váltotta a felszólalók sorában. A diplomata elárulta, hogy édesanyja révén kötődik országunkhoz, és valójában Mohácsról sem most hallott először. Véleménye szerint a Magyar Holokauszt Emlékév körüli félreértések ellenére az országszerte megvalósuló projektek olyan ismereteket közvetítenek a jövő nemzedéke felé, amelynek segítségével jobban megismerik a soá mögött megbúvó valós történeteket, személyes sorsokat. (Hagai Mei-Zahav beszédét Cserveni Gábor fordította a megemlékezők számára.)

 Az értékes gondolatokat tartalmazó előadást zenei blokk váltotta, ahol Pajor Tamás prédikátor és költő, Szentkirályi György a Sabbathsong és az Ámen zenekar gitárosával a már-már legendássá vált Rosenberg Dani című zeneszámot adta elő. Ez után további két, sajátos gondolatvilágú darab következett. Pajor hangsúlyozta, hogy a magyar társadalomnak továbbra is szerves részének kell lennie a holokausztról való emlékezés, de látni kell azt, hogy ma a zsidósággal szembeni ellenérzések tárgya legtöbbször Izrael, aki folyamatos fenyegetések között él, Irán nukleáris terveinek árnyékában.

Az előadás sorozat zárásaként Ungvári Tamás irodalomtörténész, a Mindannyian Együtt Jeruzsálemért Alapítvány elnöke szólalt fel. Ő szakított a szokásos formulával és az élő Radnóti a magyar költészetben oly termékeny és életrevaló oldalát mutatta be. Hangsúlyozta, hogy a költő és sok hasonló sorsú kortárs értelmiségi halála olyan seb a magyar kultúra testén, amely még ma sem gyógyult be. A tanár úr felhívta minden jelenlevő figyelmét, hogy tanúk legyünk, amelynek tartalmaznia kell a humánum és emberség mellett való kiállást, ami nem fér össze a hallgatással. Összefoglalta és bemutatta a kor négy nagy alakjának, Radnóti Miklósnak, Szerb Antalnak, Halász Gábornak és Sárközi Györgynek a végnapjait, akiknek még 1944 őszén is a kultúra volt a legnagyobb pajzs a szörnyűség ellen. Előadása végén emlékeztetett arra, hogy a műveltségi forradalmat tovább kell folytatni.

A rendezvény zárásaként az épület emeletén Pécsi Tibor a Magyar Holokauszt Emlékközpont képviseletében megnyitotta a rendezvény részeként a „Falak, Jelek, Sorsok” kiállítást, amely bemutatja az áldozatokat, illetve, hogy hogyan taszította ki és árulta el a Magyar Állam saját állampolgárait mindössze 56 nap alatt. A megnyitó végén az előadó egy ismeretlen mohácsi kisgyermek 2 soros versét mondta el, akinek már nem jutott több idő az életben, hogy nagy költővé váljon, ezzel is hozzáadva a magyar költészet értékeihez „Írta aki akarta, szamár aki olvassa.” Ne legyünk szamarak, legyünk olyanok, akik emlékeznek és emlékeztetnek.

Lakatos Tibor