2019. november 5., kedd

Vendégünk volt Szedő Miklós, a Keren Hayesod elnöke

Szedő Miklós
2019. szeptember 10.-én került megrendezésre a Pécsi Magyar-Izraeli Baráti Társaság második őszi klub estje, melynek vendége Szedő Miklós, a Keren Hayesod (KH) magyarországi elnöke volt, aki a szervezet múltjáról és jelen működéséről tartott nekünk előadást. 


A szervezetet csaknem száz éve, 1920-ban a Cionista Világkongresszuson alapították azzal a céllal, hogy segítse a visszatérő zsidók letelepedését a történelmi Izrael területén. A szervezet munkája olyan fontos volt, hogy Izrael államának megalakulása után 1956-tól a KH már állami alapítványként működött tovább, részben megváltozott feladatokkal. Hazánkban 1920-tól működött a KH, de a holokauszt idején megszűnt. 
A rendszerváltás kezdetén volt kísérlet a felélesztésére, de ez végül 2013 őszén történt meg.

Szedő Miklós a szervezet mai feladatát úgy foglalta össze, hogy célja Izraelt közelebb hozni az emberekhez és az embereket Izraelhez, továbbá az, hogy anyagi támogatást biztosítson bizonyos Izraeli projektekhez. Az előadás során pár ilyen programról hallhattunk pár szót. Ezeknek a projekteknek a célja nehéz sorsú, rossz helyzetben levő családok felzárkóztatása. Egyik ilyen projekt a problémás családok gyermekeinek iskoláztatása az erre a célra létrehozott speciális intézetekben. Ezek úgy működnek, mint egy bentlakásos-különleges iskola: a gyermek hétköznap az intézetben van, a tanórákon kívül pedig plusz képzéseket kapnak. Pár ilyen történetről készült videót is megnéztünk, melyek elérhetőek angol nyelven a KH YouTube csatornáján.
(https://www.youtube.com/user/unitedisraelappeal/featured letöltés dátuma: 2019. november 4.)



Másik ilyen projekt az Etiópiából nagy számban érkezett zsidó bevándorlókra koncentrál, akiknek speciális központok segítik a beilleszkedést. Itt megtanítják nekik azokat az ismereteket, amik elengedhetetlenek ahhoz, hogy sikeres tagjai legyenek az izraeli társadalomnak. Olyan ismereteket kapnak melyekre nem volt szükségük még Etiópiában. (pl.: bankrendszer működése) Ezeken a tevékenységeken keresztül emberek ezrei tudnak kitörni a szegénységből és tudnak beilleszkedni az izraeli társadalomba.
A szervezet működésének nem csak Izraelben van haszna. A nehéz körülmények között élő fiatalok felzárkóztatása sok országban probléma, és ezt a működőképes modellt más országok is átvették/átvehetik.
A klubest végét egy az előadáshoz kapcsolódó, kötetlen beszélgetés zárta. 

Solymosi Krisztián

Read more...

2019. szeptember 17., kedd

Kik az elveszett tíz törzs?

2019. szeptember 2-án hétfőn került megrendezésre az első őszi klubest a Pécsi Magyar Izraeli Baráti Társaság szervezésében. A Hotel Palatinusban összegyűlő mintegy 28 érdeklődőt ezúttal az elveszett 10 törzsről való előadás, vagy inkább beszélgetés vonzotta a programra.
Nem egyszerű dolog erről a témáról beszélni, hisz sok a bizonytalanság még a 10 törzs hol- és kilétéről. Mégis izgalmas és figyelemfelkeltő gondolataival nyitotta meg az estet Bozsovics Milán,a klubest moderátora, amire hamar érdekes gondolataikkal reagáltak a résztvevők.
A rövid bevezető után nyitásként Zachár Eszter csellistától hallgathattuk meg Johann Sebastian Bach  C-dúr  csellószvitjének virtuóz allemande courante és bourrée I.-II.tételeit.

Zachár Eszter
A következőkben szó volt többek közt a tíz törzs szétszóratásának okairól és időpontjáról, a jelenlegi lehetséges hollétükről, és arról is, hogy mi alapján gondolják egyes mai népek, törzsek hogy ők valamelyik elveszett törzs.
Félidőben pihenés gyanánt ismét felüdítő csellószót hallgathattak a megjelentek.

Az est második felét Lőrincz Péter elnök vezette fel, Dr.Michael Brown Harry Rosenberg rabbival készült beszélgetését összefoglalva. Az interjúról készült videó megtekinthető az interneten. Az érdeklődőknek további olvasnivalóval fűszerezett oldalként ajánlotta a  „Lost tribes.education”  címet is Péter.

Lőrincz Péter 
Az összefoglaló sok kérdést, gondolatot indukált: beszéltünk a területi lehetőségekről, hogy elfér-e Izrael területén az a sok összegyűjtött zsidó, akiről olvashatunk a szent könyvben, mit is értünk Izrael földje alatt,kiket értünk majd zsidóknak.
Az estét keretes szerkezetűvé egészítette és kellemesen lezárta a csellószó, Naomi Shemer hatnapos háború idején írt műve, az Arany Jeruzsálem.
Az izgalmas témák valamennyiünket inspiráltak, örömmel várjuk a következő klubestet.

Horváth Kristóf


Read more...

2019. július 7., vasárnap

Pécsi Magyar Izraeli Baráti Társaság klubest - 2019.07.01.

Némi kihagyás után újra összegyűlt a Pécsi Magyar- Izraeli Baráti Társaság, hogy klubestjén Schönberger András Pécs város főrabbija által betekintést nyerhessen Izrael állam belpolitikájába és a zsidó állam aktualitásaiba.

A rendezvényt Lőrincz Péter elnök nyitotta meg, aki hamar át is adta a szót Friedmann Tamás és Illés Tamás vendégeknek, akik a Szekszárdi Magyar Izraeli Baráti Társaság képviseletében jöttek.
Rövid beszámolójában Friedmann Tamás beszámolt a Svájcban tartott baráti társaságok éves konferenciájáról. Említést nyert a társaságok erőteljes fellépése a közéletben általános problémák,
de legfőképp az antiszemitizmus ellen.  Továbbá kiemelte az országok izraeli nagyköveteinek támogatását a társaságokkal kapcsolatban.
Illés Tamás személyében új, régiós vezető mutatkozott be Siófok, Pécs, Dombóvár, Szekszárd társaságainak közös képviselőjeként. Elmondása szerint, üzletember és filoszemita Klubjuk rendezvényekkel, kulturális eseményekkel mutatja be a zsidó kultúrát.

A beszámolók után Schönberger András főrabbi előadása következett. Elmondta, illúzió azt gondolni, hogy a hétköznapi ember által fogyasztott úgynevezett fősodrú médiákon keresztül valóságos kép kapható Izrael bel vagy akár külpolitikai állapotáról.
Természetesen, ha elvétve is, de vannak szakértői tudósítások, melyekben real-life értelmezik és tudósítanak az izraeli helyzetekről, mint például Adam Rachel újságíró.
A továbbiakban szó esett a keménykedő Avigdor Liberman Izrael a hazánk pártja szélsőjobboldali vezetőjéről, valamint Benjamin Nenanjahu jelenlegi miniszterelnök destabilizálásáról.
A szavazás eredménye egyértelműen mutatta a lakosság nagyfokú szimpátiáját a Likuddal, de egyes hangok viszont azt mondják, a kis pártok jelenléte egyáltalán nem tesz rosszat a demokráciának. Ezek mellet olyan ellenzéki, baloldali arab párt is van, ami egyenesen illegitimnek tekinti a Knesszetet.
Izraelben keresztény és muszlim arabok is vállalhatnak sorkötelezettséget, ugyanakkor ortodox zsidóknak ez nem kötelező, ami nem is zavaró a lakosság számára. Az azonban igen, hogy Izraelben élő ararabok muszlim terrorszervezeteket támogatnak.
Átlagos hallgató számára olybá tűnhetett az izraeli belügyekbe való betekintés, mintha egy szelet dobostorta pottyant volna egy hangyabolyba.


Albert Zsolt

Read more...